Viacom Informatikai Kft.
Cégünk 2006-ban alakult olyan fiatal mérnökökkel, akiknek külön-külön de együtt is
szakmai múltja és sikerei 2001-ig nyúlnak vissza. Munkatársaink évek óta jelen vannak az
informatika rohamosan fejlődő világában, tapasztalataik lefedik a mindennapos
informatikai karbantartási feladatok körétől egészen az oktatásig a legszélesebb spektrumot.
Fontosnak tartjuk azt, hogy szolgáltatásaink világszínvonalúak legyenek és ügyfeleink
teljes mértékben elégedettek legyenek. A minőség megvalósítása sok esetben nagy befektetéseket
igényel, ezért bátran állíthatjuk, hogy a legtöbb versenytársunkhoz képest versenyképesebb
hardver, szoftver és tapasztalatbázissal rendelkezünk.
Sajnos sok versenytársunk hibásan
állapítja meg szolgáltatásainak árát, evvel megtéveszti leendő ügyfeleit, idővel pedig
mindketten becsapva érzik magukat, hiszen nem azt kapják a másik féltől, amit elvártak.
Mi felvállaljuk azt a tényt, hogy nem vagyunk a legolcsóbbak, talán még olcsók sem, ellenben
technikai hátterünk és tapasztalataink folyamatosan az Ön rendelkezésére állnak. Véleményünk
szerint lehet valamit csinálni olcsón vagy jól, és mi szeretnénk jól csinálni!
Szakmai tevékenységünk köre igen széles, habár célunk elsősorban internetes tartalmakhoz
kapcsolódó szolgáltatások nyújtása, valamint ügyfeleink internetes megjelenésének
segítése, webfejlesztés, szoftverfejlesztés. Az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettünk technikai
hátterünk fejlesztésére, kizárólag csak minőségi szervereket használunk, világszínvonalú szoftverek
vásárlását hajtottuk végre, valamint nem utolsó sorban fejlesztettük elektronikai és hálózatszerelési
eszközparkunkat.
Az általunk fejlesztett és üzemeltetett rendszerek teljesítménye mellett fontos szempont
számunkra azok biztonsága is. Tapasztalatunk alapján több hazai szolgáltató által használt
elterjedt ügyfélmenedzselő és adminisztrációs rendszer számos biztonsági rést és az ügyfelek
számára felesleges megoldást tartalmaz, így számunkra öröm, hogy azon kevés hazai vállalkozás
közé tartozunk, akik rendszereik üzemeltetését saját fejlesztésű szoftverekkel látják el. A saját
fejlesztéseknek köszönhetően szinte minden kihívásnak eleget tudunk tenni, legtöbb esetben sokkal jobb
feltételek mellett, mint ahogy versenytársaink tennék.
Vállaljuk Linux alapú szerverek fejlesztését és üzemeltetését szerverközpontban és
ügyfeleink telephelyein is. Vállaljuk továbbá vezetékes és
vezeték nélküli hálózatok tervezését, kivitelezését, fejlesztését és karbantartását. Az utóbbi
években egyre több kis- és középvállalkozás tisztelt meg minket bizalmával, így kiépített
hálózatukat az iroda minden rendszerével együtt üzemeltetjük és karbantartjuk.
Kiskereskedelmi szolgáltatásainknak köszönhetően ügyfeleink eszközbeszerzését és
garanciális ügyintézését is el tudjuk látni.
Szakmai vonalunkat erősíti az elektronikai rendszerek javításában és tervezésében, igény
szerint kis szériás gyártásában szerzett sokéves tapasztalat, valamint megrendelőink
elégedettsége. Egyedi megállapodás alapján vállaljuk mikrovezérlős készülékek teljes
igényre szabott megvalósítását, az elmélettől a sorozatgyártásig és programozásig. Nem riadunk
vissza az új kihívásoktól sem, munkatársaink folyamatosan bővítik ismereteiket a világon egyre gyorsabban
megjelenő új technológiák iránt, egyaránt a szakma szeretete és az adott feladatoknak köszönhetően.
Büszkék vagyunk arra, hogy egyes termékeink az évek alatt több tízezres eladott
darabszámot értek el!
Évről-évre fejlődő infrastruktúrával és szakmai tudással állunk ügyfeleink rendelkezésére,
reméljük Ön is megtisztel bizalmával!